Szögliget - Bódvaszilas


Vasárnap reggel szokás szerint korán ébredtem, halkan felkeltem, hogy Gábort ne ébresszem fel, aztán kimentem a Szalamandra-ház udvarába. A ház a Szögligetről induló mély Vár-völgy végén fekszik, ott ahol a Szád-vár hegye előtt a völgy kétfelé ágazik, hogy a szarvszerű ágak megkerülhessék egyre emelkedve a Várhegyet. A Nap már beragyogta a Szád-vár oldalát, de a völgyben még szinte félhomály volt.
Körbejártam az udvart is, a nagy füves terület sátorozásra is alkalmas, valóban fel is lehet itt verni a sátrat elég jutányos árért. Egy fenyőcsoport alatt pihenőpadok és asztalok álltak, az udvaron pedig a rajta átfolyó kis patak csobogása hallatszott csak. Barátságos hely, itt szívesen eltöltenék egy kisebb vakációt!

 

[Helyi] 1.jpg

Mire visszamentem a szobába, Gábor is ébredezett, megmosakodtunk, megreggeliztünk, összecsomagoltunk hát, aztán reggel nyolc óra felé már menetkészen álltunk a Szalamandra-ház halljában. Miután a gondnokkal lerendeztük az anyagiakat, már neki is indultunk.
A ház kapuján kilépve balra indultunk el a kis aszfaltúton, aztán egy-két percre megálltunk a kapu mellett felállított Szád-vár tanösvény eligazító táblája mellett. A tanösvény a Szád-vár változatos élőhelyeit mutatja be, miközben körbejárja a Várhegyet.
Továbbindultunk az aszfaltúton, de párszáz lépés után megint megálltunk a Tetves-forrásnál. A tanösvény első táblája szerint a forrás 201 méter tengerszint feletti magasságban fakad, és a vízhozama elérheti a percenkénti 100 litert is! A kristálytisztán csobogó vizet látva úgy döntöttünk, lecseréljük a Szalamandra-ház konyhájában vételezett csapvizet a forrásvízre. Így aztán csak eme fontos logisztikai feladat befejezése után indultunk tovább.

 

[Helyi] 2.jpg

Hamarosan letértünk az aszfaltútról és kapaszkodni kezdtünk a Várhegy oldalában a piros jelzésen. Az ösvény szerencsére nem rohant csak úgy neki a hegynek, oldalazva emelkedett, de kitartóan. Negyedórás túrával az óramutatató járásával megegyezően félig megkerültük a hegyet és megérkeztünk az északi oldal nyergébe, a tisztásokra. Itt találkoztunk a már ismerős kék jelzéssel, ami visszavezetett bennünket a kéktúra gyalogútjára.
Tovább folytattuk a Szád-vár megkerülését most már ereszkedve a kék jelzéseket követve. Aztán hamarosan elértük a Lakatos-forrást is. Ezen a környéken számtalan forrás fakad, a kis erek egyetlen nagyobb patakban egyesülnek, hogy így érjék el a Ménes-patakot a Szalamandra-ház mellett. Kicsit megálltunk pihenni a Lakatos-forrásál, akkor vettük észre, hogy egy foltos szalamandra fekszik mozdulatlanul a jéghideg forrásvízben!

 

[Helyi] 3.jpg

Ezután egy rövidebb emelkedőn észak felé kikapaszkodtunk a források völgyéből és lassan elértük a széles és csak enyhén emelkedő Bába-völgyet. A kéktúra széles gyalogútja kényelmes tempóban, kisebb nekifutásokkal emelkedett egyre feljebb, egy-egy kapaszkodást mindig hosszabb vízszintes szakasz követett. Ezzel az enyhe emelkedéssel értük el a magyar-szlovák határon fekvő széles gerincet, ahol utunk jobbra fordulva párhuzamosan haladt tovább az államhatárral.
Tőlünk jobbra hatalmas töbrök, víznyelők sorakoztak egymás után az út szélén, s térkép szerint ezek túlsó oldalán húzódott a határ. Utunk emelkedése itt megszűnt, a keréknyomok enyhén kanyarogva vezettek kelet felé. Pihenés nélkül, kényelmes tempóval értük el a Szabó-pallag erdészházat.
Habár még állt a ház, de eléggé lepukkadt állapotban találtunk rá: teteje megrogyva, ajtaja, ablakai felfeszegetve, a falak össze-vissza firkálva. Szerencsére a kéktúrás pecsét még megvolt! Bélyegeztünk a fém pecsétnyomóval az igazoló füzetekbe és a túrajelentésre, hát egyik se sikerült valami szépen! Kis fantáziával talán kiolvasható valami belőle!

 

[Helyi] 4.jpg

Az erdészház után kezdtük meg hosszú ereszkedésünket Bódvaszilas felé. Lépcsőkben, kis szünetekkel ereszkedtünk, az utolsó meredekebb rész után értük el a már csak enyhén lejtős Barlangkutató forrás-völgyét. Itt megálltunk a szépen foglalt névadó forrásnál és aztán pihenten indultunk tovább a már közeli falu felé.
Az út vége eléggé saras volt, hatalmas sárkoloncokat cipelve a lábunkon értük el Bódvaszilas faluvégét. Átvágtunk a romatelepen aztán az első köztéri csapnál alaposan letisztítottuk a bakancsainkat. Továbbsétáltunk a faluközpontba, itt megálltunk a világháborús áldozatok emlékműve előtt. Tetszett a falu ötletes rendezettsége: a már húsvétra feldíszített ablakú iskola, a kultúrház, a kis dombon álló katolikus templom és már az állomás felé tartva a "postás" zöld-fehérre festett kis postahivatal.
Mivel még sok időnk volt a vonat indulásáig, beültünk egy presszóba elfogyasztani megérdemelt kóla és sör adagjainkat, de nem volt sok maradásunk, ezért a kék jelzésről letérve (a itt a kék főutat elérve jobbra fordult, mi pedig a pirosat követve balra) elsétáltunk a vasútállomásra. Megváltottuk a jegyeket, pecsételtettünk a kéktúrás igazolófüzetekbe, aztán kisétáltunk a jegypénztártól a peronokra.
Itt aztán nagyon szokatlan látvány fogadott bennünket: egyetlen, hatalmas "tenger" volt miközöttünk és a völgy túlsó felén emelkedő Esztramos-hegy között. A vasutasok mondták el, hogy kiöntött a Bódva-patak és a települést egyáltalán nem veszélyeztetve elfoglalta a szélesen húzódó árterét. Mivel még mindig volt időnk a vonat indulásáig, ezért kisétáltunk a gátig és végigtekintettünk az elárasztott Bódva-völgyön. Aztán megérkezett a vonat és mi miskolci átszállással hazautaztunk Budapestre.

 

[Helyi] 5.jpg

Forrás: http://www.kektura.click.hu/

 
A portál a Turisztikai célelőirányzatból került támogatásra.