Település rövid leírása (története):
A Galyaság déli részén, a Vaskapu-hegy északi lábánál, a Rét-patak hosszan elnyúló völgyében – félúton Perkupa és Égerszög között – települt Szőlősardó, a hajdani Torna vármegye egyik legrégibb, a középkorban jelentős települése.
A kora Árpád-korban – a későbbi Szőlősardó területén is - vasművesek telepével számolhatunk, melyre tágabb környékének helynevei utalnak.
A falu létrejöttét a tatárjárást megelőző időkre, a 12. századra tehetjük. Nevének –ardó utótagja arra utalhat, hogy szolgálónépek lakták, akik az erdőterület szélén az erdő- és vadállományra felügyeltek. Lakosai tehát ardók, azaz erdőóvók voltak.
A 13. század végén a falu határában már kiterjedt szőlők terültek el, ezek adtak a Galyaság méltán híres borának jelentős részét. A szőlősardói szőlőhegyek egy része a 15. századi vagy 16. század eleji adományozással, végrendelkezéssel a gombaszögi pálosok tulajdonába ment át. 1389 táján Ardó a Bebek család kezére jutott, s évszázadokig a szádvári uradalom része lett.
A lakosság 1567 körül vette fel a református hitet és a korábbi gótikus templomukat vették használatba. Ezt bizonyítja az 1595. évi templomösszeírás is.
A 18. században a szádvári uradalmat birtokló Csáky család kezén találjuk a falut, akik egészen a 19. század végéig megtartották azt.
Az 1890-es évekre a filoxérajárvány itt is óriási pusztítást okozott. A határban addig termesztett magyar mézesfehér szőlőfajta szinte nyomtalanul eltűnt, a lakosság zöme elszegényedett, sokan Amerikába vándoroltak ki.
Az 1930-as években településnek körjegyzői- és postahivatala volt, református alsó fokú elemi iskolája, olvasóköre és népdalköre. A II. világháborút követő közigazgatási összevonások miatt tanácsi központ lett Teresztenye társközséggel, melyhez 1965-ben Égerszög is csatlakozott. Végül 1979-1990 között Perkupa társközsége volt, a rendszerváltás óta önálló, de körjegyzősége közös Égerszöggel.

A településen található
Középkori, fagalériás tornyú temploma, melyet Myskovszky Viktor rajzon is megörökített a 19. század végén, a későbbi átalakítások során eredeti jellegét elvesztette. Jelenlegi formáját 1948-ban és 1964-68 között kapta. A templom megtartotta félköríves szentélyzáródását, egyszínűre festett deszkamennyezete 1869-70-ben készült.
A falu népi építészetében azok az épületek a meghatározók, melyeket a perkupai kőművesek készítettek. Szőlősardó régi, műemlék temetője felújításra vár. A fejfák helyi fafaragók munkái, eredetileg sajátos jelrendszerrel bírtak: megkülönböztethetők a kontyos női, a hátracsapott tetejű férfi és a koronás fejfák ez utóbbiak a leányok sírhalmain.